Kora: körülbelül 200 éves
Megjelenése: 1. rész
Inuyasha, a történet férrfi főszereplője.
Édesanyja Izayoi aki korán meghalt, így Inuyashának egyedül kellet megállnia helyét világban, ahol két faj számkivetettje volt.
Édesapja Inu no Tashio, a hatalmas kutyaszellem életét vesztette, miközben Inuyashát és anyját védelmezte Takemaru ellen. Ez az egyik ok, ami miatt Sesshoumaru gyűlőli Inuyashát. A másik ok az, hogy Seshoumaru anyja teljesen szellem, Izayoy-val ellentétben, és Sesshoumaru nem tudja elfogadni (akár bevalja magának, akár nem) hogy az apja beleszeretett egy halandó nőbe.
A Négy Lélek Szent Ékköve segítségével azonban teljesen szellemmé válhatna. A Shikon no Tama-t egy fiatal és erős papnő, Kikyou őrzi. A gyünyörő papnő nem tudja megőlni az Ékkőre pályázó fiút, így az titokban mindig követi Kikyou-t, de ő sem képes bántani. Kikyo egy nap az Időfához szegezi őt egy mágikus nyílvesszővel, majd ő is meghal. Inuyashát 50 év múlva egy Kagome nevű lány ,,kelti életre", aki - mint később kiderül - Kikyou reinkarnációja. Így együtt kelnek útra, hogy összeszedjék az idő közben megkerülő, majd szilánkokra robbanó Ékkövet. később felbukkan a főgonosz is, és még útitársakra és egyben barátokra lelnek Miroku a szerzetes Sango Szellemírtó, kirara Sango segítője, és Shippo a rókakölyök-szellem személyében.
|